Lehangoló mesék, megtévesztő képek
Mire a gyerek elsajátítja az olvasás technikáját, leszokik arról, hogy az olvasottakat meg is értse. Többek között ezt állapította meg egy, az iskolai olvasókönyveket elemző tanulmány. Erősen technikaközpontúak az olvasókönyvek: a gyerekeknek az olvasás tanulása során betűsorokat, értelmetlen szótagokat, később pedig összefüggéstelen szavakat kell egymás után felolvasniuk.
|
|
Ezért mire a diákok eljutnak az egyszerűbb szövegek olvasásáig, már leszoknak arról, hogy értéssel kövessék az olvasottakat: tudják, hogy a feladatuk a szavak hibátlan, megfelelő tempójú kiejtése.
Mindezt Honti Mária és Balogh Klára állapította meg az olvasás tanításához a leggyakrabban használt négy tankönyvcsalád elemzésekor. Az oktatási szakértők az Apáczai Kiadó, a Mozaik Kiadó, a Nemzeti Tankönyvkiadó és a Romi-Suli Könyvkiadó és Továbbképző Műhely első és második osztályos diákok számára készített olvasókönyveit vizsgálták fejlődés-lélektani szempontból.
Mind a négy kiadó tankönyve az első osztály első félévére koncentrálja az olvasástanítást, holott csak a negyedik osztály végére követelmény az értő olvasás kialakulása mind az 1995-ös, mind pedig az új, a 2003-as nemzeti alaptanterv szerint. A tanulmány készítői rámutatnak: ez a haladási tempó rendkívül erőltetett, nem hagy elég időt sem az előkészítésre, sem a bevésésre, és nem veszi figyelembe a tanulók eltérő képességeit, tanulási sebességét.
Az olvasást előkészítő szakaszban valamennyi könyv a hangutánzásra hívó képekre épít. Azaz a hang és a betű kapcsolatának bevésését próbálja megkönnyíteni azáltal, hogy egy képet mutat, amelyet föl kell ismerni, megnevezni, a szót hangosan kimondani, annak első hangját elkülöníteni, és a betű formáját nézve hangoztatás útján bevésni az emlékezetbe. A hangok és a képek összekapcsolása azonban sokszor önkényes.
A tanulmány készítői szerint határozottan megtévesztő például az Apáczai Kiadó Az én ábécém című olvasókönyvének a fújó felhőt ábrázoló képe, amelynek az "s" hangot kellene előhívnia. A hat-hét éves gyerekek konkrétan nevezik meg, mit látnak a képen, és elsősorban főneveket használnak - akkor is, ha a képen cselekvés van. Ha a képen egy kislány ír, természetes, hogy "kislányt" mondanak, és nem azt, hogy "ír".
Az idegen eredetű hangok tanításánál még problémásabbak a képek. Egy hat-hét éves gyerek nem ismeri föl Weöres Sándor vagy Ady Endre arcképét, természetes módon a "bácsi" szó jut róluk az eszébe. Sok esetben tehát a gyereknek előbb meg kell tanulnia, mit lát a képen. Olykor a betűről lehet csak kitalálni, mit is akar ábrázolni a kép. Például: a "z" egy kilincset rángató ember: zár, az "ö" kanna: öntözőkanna, a "ly" pedig zokni: lyuk.
A betűtanítás időszaka után az olvasókönyvekben többnyire az életkori adottságoknak megfelelő, de egyre hosszabb szövegeket közölnek. Az egymással össze nem függő, és önmagukban is hosszú, másfél-két oldalas olvasmányokat szívesen hallgatják meg a gyerekek, de elolvasniuk ezeket nehéz. Ha mégis sikerül, ott a következő, betűkkel túlzsúfolt oldal - így a gyereknek nem lesz sikerélmény az olvasás, az olvasókönyvek pedig ily módon nem motiválnak a továbbolvasásra. Ráadásul gyakori, hogy a szövegek összeválogatásánál a hat-nyolc éves gyerek érzelmi szükséglete helyett a nevelő célzat dominál, a másodikos olvasókönyvekben pedig sok a szomorú, lehangoló történet.
A tanár abból tanít, amiből akar
A pedagógusok lényegében abból a tankönyvből tanítanak, amelyikből akarnak. A hatályos jogszabályok szerint ki kell ugyan kérniük a szülői munkaközösség, az iskolaszék, illetve a diákönkormányzat egyetértését, a gyakorlatban azonban ritka, hogy ezek a testületek megvétózzák a tanár döntését.
Ahhoz, hogy egy kiadványból jogi értelemben tankönyv legyen, a kiadóknak kezdeményezniük kell a tankönyvvé nyilvánítást. Ezt követően a kötetet legalább három szakértő - ők többnyire gyakorló tanárok - vizsgálja meg szakmai, pedagógiai és technológiai (könyvészeti) szempontból. A szakértők egymástól függetlenül alakítják ki álláspontjukat. Ha mindegyikük rábólint a könyvre, akkor az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont főigazgatója dönt: tankönyvvé nyilvánítja-e a kiadványt. Ha a szakértők valamelyikének véleménye eltér a többiétől (például súlyos hibákat talál), akkor a kötet az Országos Köznevelési Tanács tankönyv és taneszköz bizottsága elé kerül. Ez a testület tehet javaslatot a hibák kijavítására, de előfordulhat az is, hogy egyáltalán nem javasolja a könyv tankönyvvé nyilvánítását.
Szalay Sándor, az Oktatási Minisztérium Tankönyv és Taneszköz Irodájának vezetője közölte: a szakértők a tankönyvvé nyilvánítás során azt nézik, használható-e tankönyvként az adott kötet. Bár olvasáspszichológiai vizsgálatokat nem végeznek, ők is gyakran tesznek a fenti tanulmányban olvashatóhoz hasonló kritikai megjegyzéseket. - Jelenleg azonban nincsen olyan egységes, összehasonlítható kritériumrendszer, aminek ha nem felel meg egy kiadvány, nem lehet tankönyv. Csak útmutatások vannak - közölte Szalay. Elmondta: nincs például megszabva, hogy maximálisan hány idegen szót lehet használni a tankönyvekben. A minisztérium honlapján is megtalálható tankönyvvizsgálatok épp azt a célt szolgálják, hogy a közeljövőben el lehessen készíteni egy ilyen kritériumrendszert. (V. A. D.)